HungarianHungarian
Europa-Universitaet Viadrina Frankfurt (Oder)

VGE: Virtuális Globális Egyetem

A VGE – a Virtuális Globális Egyetem – 17 egyetemi professzor magánkezdeményezéseként jött létre. Németországi, ausztriai és svájci gazdasági informatikai oktatási intézmények professzoraiként 2001-ben azzal a céllal alapították meg a virtuális egyetemet, hogy a szakemberek és vezetők számára gyakorlatorientált és alapos IT és üzleti ismereteket kínáljanak. Ugyanakkor a VGE alkotja azt német nyelvű a bázist, ahonnan a gazdasági informatikai képzési modell más országokba exportálható. Az oktatási anyagok multimédiás, internetes feldolgozásra alkalmas formában készültek. A tanfolyamok résztvevői és a hallgatók elektronikus forródróton, chaten és elektronikus levelezés útján tartják a kapcsolatot az oktatókkal. Mindezek révén a VGE jóval többet kínál, mint a klasszikus távoktatás. A kurzusokon való részvétel a világ bármely részén lehetséges. Befejezésként a VGE az egyes kurzusok résztvevőinek tanúsítványt állít ki, valamint – a frankfurti (Odera menti) Viadrina Európa-Egyetemmel együttműködve, lehetővé teszi a nemzetközi MBI (Master of Business Informatics) oklevél megszerzését.

Az MBI – program

A nemzetközi Master of Business Informatics képzés két éves posztgraduális tanfolyam, ami minden év októberében kezdődik, amennyiben a teljes idejű képzést választja a hallgató. Az első három félévben az előírt kurzusok teljesítése a feladat, a negyedik szemeszterben kell a hallgatónak megírnia a Master – záródolgozatot és elkészítenie a gyakorlati projektet. Mód van részidejű képzésre is. Az MBI – kurzusok multimédiás oktatási technológiákon alapulnak, mint például videó, hangzóanyagok, hipermédia (weboldalak, linkekkel) és web-támogatott szöveges dokumentumok. Az MBI – kurzusok programja releváns IT – tematikát foglal magába, mint például alkalmazott számítástechnika (pl. számítógépes hálózatok és internet), weblapok szerkesztése és karbantartása, adatbank-kezelés, programozás és információs rendszerek létrehozása. Ezekez a témaköröket üzleti kurzusok egészítik ki, mint például az elektronikus kereskedelem, elektronikus üzletkötés, menedzsment-információs rendszerek (MIS), üzleti folyamatok modellezése és ERP (Enterprise Resource Planning – vállalati források tervezése, üzleti terv) - rendszerek. Továbbá kiegészítő fakultatív kurzusok vehetők fel, a személyes érdeklődés függvényében. Választható témakörök, illetve kurzusok: üzleti hírszerzés, információs biztonság, tudományok menedzsmentje és ipari információs rendszerek. Az MBI – program a VGE és a frankfurti (Odera menti) Viadrina Európa-Egyetem együttműködésében megvalósuló projekt. Az együttműködés biztosítja a képzés magas színvonalát. Az MBI – képzést 2001-ben engedélyezte a Brandenburg Tartományi Tudományos, Kutatási és Kulturális Minisztérium, és 2002-ben a FIBAA (Foundation for International Business Administration Accreditation) akkreditálta.

Megjegyzés

A VGE és az MBI – képzés néhány jellemzőjét találja ezen az oldalon. A VGE-n a képzés és a kommunikáció nyelve az angol. Ezért a honlap többi oldala angol nyelvű. Ott utána nézhet az összes fontos információnak, illetve örömmel vesszük, ha a további részletekért a VGE-hez fordul.

VGU RSS FEED

MBI program

The MBI program is delivered through a cooperation between VGU School of Business Informatics and the European University Viadrina. The MBI program was initially developed under a grant by the German Federal Ministry for Education and Research in the program "New media in education". The focus of this program is on the synergy between information technology (IT) and management.